PEDAGÓGUSOK DEMOKRATIKUS SZAKSZERVEZETE

Veled vagyunk erősek

Az erőt a tagság adja

A PDSZ-ben 35 éve küzdünk az oktatásban dolgozók jogaiért és érdekeiért. Elkötelezettek vagyunk az oktatásügy javítása és az ágazatban dolgozók méltó megbecsülése mellett.

1988 óta munkánk középpontjában a közösség és a szolidaritás áll, hiszen hiszünk abban, hogy csak egy erős és egységes pedagógus szakszervezet képes hatékonyan képviselni tagjai érdekeit. A PDSZ nem csupán egy szervezet, hanem egy olyan közösség, ahol minden pedagógus része lehet a változásnak.

A PDSZ tagjaként nem csak egy szakszervezet tagja leszel, hanem olyan közösség része, ahol támogatnak, értékelnek, és ahol közösen dolgozunk az oktatásügy kihívásainak megoldásán. Lépj be most, álljunk ki együtt jogainkért!

A védelmet a PDSZ biztosítja

Csak akkor tudunk segíteni, ha tagunk vagy. Havi tagdíjunk egy átlagos étterem egy adag menüjének az ára. A PDSZ nem megélhetési tisztségviselők közössége. Jelenleg egyetlen főállású tisztségviselőnk sincs, de már csak az országos jogsegélyszolgálat fenntartása is komoly pénzekbe kerül. Nekünk is mindenért fizetni kell, és egyre többet, kezdve az irodák rezsijével az akciók költségéig. A PDSZ egy közösség, amelyet a tagok pénzéből tartunk fenn. Te is légy a közösség tagja, ha még eddig nem léptél be!

Amiket a PDSZ tag kap

Jogi tanácsadás

Előre figyelmeztetünk, mikor fontos, hogy nagyon odafigyelj, mit írsz alá

Jogi képviselet

Felkészült ügyvédeink ingyenes jogi képviseletet biztosítanak

Ágazati képviselet

Tárgyalások bonyolítása az oktatásirányítás képviselőivel

Naprakész tájékoztatás

Folyamatosan figyelünk az oktatásügy történéseire és azonnal reagálunk

Személyre szabott figyelem

Minden egyedi körülményre, élethelyzetre figyelemmel vagyunk

Kedvezmények

Többféle kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítunk

Segélyezés

Levontak fizetésedből mert sztrájkoltál? Kérd segélyünket!

Sztrájkalap

Sztrájkalapunkkal a bajba jutott kollégákat támogatjuk

Képzések

Igény és szükség esetén aktuális témákban szervezünk képzéseket

Mentorálás

Az édekképviseleti munka összekovácsol, barátságok épülnek

Üdülés

Nyári táboraink mellett a PDSZ üdülőben pihenhetsz

Közösség

Az édekképviseleti munka összekovácsol, barátságok épülnek

Aktuális híreink

Támogatás

Adó 1% felajánlása

Kedves Tagjaink, Követőink és Látogatóink! Az idei évtől kezdődően lehetővé vált, hogy már a PDSZ alapítványának, az Oktatással a Demokráciáért Alapítványnak is fel tudjátok ajánlani az adótok 1%-át. Hálásak lennénk,

Tovább olvasom »
  • Hasznos lakóter.: 281 nm
  • Telek: 3300 nm
  • Építési év: 1970
  • 3 szint + pince
  • Üü építési övezet
  • 30%-os beépíthetőség
  • Miskolctól 30 km
  • Kiváló elhelyezkedés
  • Irányár: 71,5 M Ft.-

A csendes, békés, természet lágy ölén található üdülő felújítását követően igazi földi paradicsommá válik a világ zaja elől menekülők számára. A friss levegő, a nyugalom, a madárcsicsergés igazi meditatív állapotot hoz létre. A közelben található gyógyító kövek pedig igazi misztikus karizmával ruházzák fel az épületet. Az ingatlan megvásárlásával nemcsak egy kiváló befektetési lehetőséget ragad meg (hiszen a felújítandó állapot lehetővé teszi, hogy olyanra álmodja leendő bevételi forrását, amilyenre csak szeretné), hanem egyúttal karitatív tevékenységet is folytat, mivel szakszervezetünk támogatásával az oktatásban dolgozókat támogatja, s ezáltal pedig oktatási rendszerünk megújításáért is sokat tesz. Lépjen kapcsolatba velünk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Legyél te is naprakész, értesülj híreinkről elsőként!

Események

Szükségünk van a támogatásodra!

Minden akciónak, kiállásnak, tüntetésnek jelentős költségei vannak. A sztrájkalap, a segélyezés, a jogi tanácsadás és jogi képviselet mind olyan rendszeres kiadások, amelyek jelentős erőforrásokat húznak ki a PDSZ költségvetéséből. Szükségünk van támogatásokra, hogy folytathassuk az érdekképviseleti munkát.

MIÉRT KÜZDÜNK?

Sztrájkköveteléseink a közoktatásban

Változást az oktatásban!

Sztrájkköveteléseink a szakképzésben

MIT TEHETSZ TE?

Csatlakozom

Belépek a PDSZ-be, mert tudom, hogy a PDSZ erejét a tagságának létszáma adja és védelemre van szükségem.

Adományozok

Adományozok, mert tudom, hogy a PDSZ tagdíjakból tartja fenn magát, működteti a szervezetet és fizeti ügyvédeit.

Feliratkozom

Feliratkozom hírlevelére, hogy naprakész legyek és tudjam, mikor mit lépjek, ha újabb cseles aláírnivaló érkezik.

Tájékozódom

Rendszeresen olvasom a nedolgozzingyen.hu-t, követem a PDSZ Facebook oldalát, olvasom hírleveleit.

Részt veszek az oktatásügy rendezéséért szervezett demonstrációkon, hiszen azok értem is vannak.

Csatlakozom intézményi, helyi, regionális és országos figyelemfelhívó kezdeményezésekhez.

Az oktatásügyért folytatott kiállásokon önkéntes munkát vállalok. Pl menetkísérő leszek, vagy zászlót viszek.

Csoportot hozok létre

Tagként iskolámban helyi csoportot hozok létre és bekapcsolódunk a PDSZ regionális munkájába.

Tisztséget vállalok

A PDSZ választmányába küldöttként jelentkezem, hogy minél hatásosabban tudjam folytatni az érdekképviseletet.

Mentorálást vállalok

Bátortalanabb kollégáimat motiválom, szükség esetén segítséget, támogatást nyújtok számukra.

Hálózatot építek

Iskolámban, lakóhelyemen összegyűjtöm azokat a kollégáimat, akik aktivitásra készek.

Fórumot szervezek

Iskolámban, lakóhelyemen fórumokat szervezek aktuális oktatásügyi kérdésekről és tagtoborzást végzek.

Jelentkezz aktivistának!

Én is részt akarok venni az oktatásügy rendezéséért indított kiállásokban!

35 év számokban

Belépő tag
0 +
Publikáció
0 +
Sikeresen megoldott ügy
0 +

Rólunk mondták

Gyakran ismételt kérdések

A szervezett munkavállaló azt jelenti, hogy az illető munkavállaló szakszervezetbe tömörül, vagyis csatlakozik valamelyik szakszervezethez. Onnantól kezdve, hogy az ember munkavállalóvá válik, szüksége van arra, hogy szakszervezeti tag legyen, mert a tagsága ad felhatalmazást a szakszervezetek számára, hogy az érdekeit a kormánnyal szemben képviseljék. Ez akkor is szükséges és fontos, amikor nincsen baj. Minél többen bíznak meg egy szakszervezetet azzal, hogy képviselje az érdekeiket, az a szakszervezet annál erősebb lesz, mert annál több embert fog képviselni a kormánnyal szemben.

A szakszervezetek elsősorban attól lesznek erősek, hogy sok tagjuk van. Erős érdekérvényesítő erejük így jön létre: minél nagyobb tagság felhatalmazását bírják a tárgyalásokon, annál nagyobb súllyal tudnak benne részt venni. Tehát ahhoz, hogy erősek legyenek, először a munkavállalóknak kell tömegesen belépniük. Ha arra várnak, hogy erősek legyenek, s majd akkor belépnek, akkor a szakszervezetek sosem válnak erősekké. Így pedig kölcsönösen bennrekednek a 22-es csapdájában. Azt kell megérteni, hogy a szakszervezet nem egy tőlük kívül álló természeti jelenség, nem egy hivatal, hanem mi magunk vagyunk, a szervezett munkavállalók közössége.

Napjainkban a szakszervezetbe való belépés pedig azért is kiemelten fontos, mert a kormány sorra hozza a szakszervezetellenes intézkedéseit annak ellehetetlenítése céljából. Az egyik ilyen legutóbbi intézkedése a Lex PDSZ, mely a státusztörvényben jelent meg: a kormány csak akkor köteles tárgyalni a szakszervezetekkel, ha azok elérik a foglalkoztatotti kör min. 10%-át. Jelen állás szerint ezt még egyik szakszervezet sem éri el. Így viszont csak sztrájktárgyalások keretén belül tudjuk egyelőre tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt. Össze kell fognunk tehát – össze kell tartanunk!

A kormánnyal szembeni érdekérvényesítéshez összefogásra van szükség. A különböző tanári mozgalmak (pl. Pedagógus Egység, Tanárok a tanárokért, Tanítanék) kiválóak arra, hogy a pedagógus kollégákat és a szimpatizánsokat megnyerjék az oktatási reform ügyének, valamint, hogy minél szélesebb körű és látványos akciókat szervezzenek. Sok további lehetőséget is magukban hordoznak még, ám velük nem fog a kormány tárgyalni. A kormány csak a szakszervezetekkel tárgyal. Ebből adódóan pedig feltétlenül szükséges a szakszervezeteket erőssé tenni, hiszen a mozgalomban való részvétel és a szakszervezeti tagság nem zárják ki egymást!

Ezen a honlapon keresd fel a Tudástár menüpontot, s az oldalon lefelé görgetve több kisokost és minivideót is fogsz találni a szakszervezetiségről.

A szakszervezetiségnek 2 fő iránya, funkciója van: 1) ingyenes jogsegélyt, jogi képviseletet biztosít szükség esetén a munkavállalóknak; 2) folyamatos kontrollt, féket jelent a kormánnyal szemben. Mit jelent ez az utóbbi? Folyamatosan nyomon követik a szakszervezeti tisztségviselő kollégák a különböző, bevezetni kívánt törvénytervezeteket, és amennyiben problémát észlelnek, azzal szemben fellépnek a kormánynál. Tiltakoznak, tárgyalásokat követelnek és folytatnak. Ha nyomásgyakorlásra van szükség, akkor pedig sztrájkot szerveznek. Ennek a jogi munkának a terhét veszik le a munkavállalók válláról.

A PDSZ-nél ezen kívül további előnyöket is élvezhetnek a tagok: azon kívül, hogy naprakész tájékoztatást adunk az aktuális oktatáspolitikai eseményekről, s szükség esetén személyre szabott figyelemben részesítünk, többféle kedvezményes lehetőséggel is élhetsz. Ilyen lehetőséget jelent a PDSZ tagsági kártyája, mely egyben MAKASZ-kártya is, vagy a Yettel kedvezményes telefonflottához való csatlakozás. Folyamatosan dolgozunk azon is, hogy a balatonalmádi üdülőt is minél hamarabb tagjaink rendelkezésére tudjuk bocsátani. A sztrájkolók számára sztrájkalapot képezünk, a rászorulóknak segélyt biztosítunk.

Nincs Magyarországon hagyománya a szakszervezetiségnek, és sokan kötik az 1989 előtti időkhöz, a Kádár-érához. Akkoriban ugyanis a szakszervezetek inkább a munkáltatók kiszolgálói voltak, nem valósítottak meg igazi érdekképviseletet a munkavállalók számára. Ez azonban 1989 után megváltozott, csak a munkavállalók ismeretei nem igazodtak ehhez a változáshoz. 1989 után megjelentek ugyanis azok a szakszervezetek is, akik tényleges érdekképviseletet kívántak nyújtani adott foglalkoztatási ágazaton belül a munkavállalóknak. A PDSZ 1988. november 26-án ebből a célból alakult meg: igazi, valós és nívós képviseletet biztosító szakszervezet létrehozásának céljából.

Ha ez sem lenne elég érv számodra: gyere, beszélgessünk, ismerj meg minket rendezvényeinken!

A PDSZ képviselői ingyen dolgoznak a szakszervezetben. Egy országos választmányi tag kap csak juttatást: bruttó 100.000 forintot. A beérkező tagdíjakat a szakszervezet működtetésére, illetve a jogsegélyszolgálat fenntartására fordítjuk.

A szakszervezeteknek is vannak költségeik – gondoljunk csak arra, mennyi pénzbe kerülnek a jogászok megbízási díjai. A szakszervezetiség ilyen szempontból hasonlóan működik, mint egy biztosítás. A befizetett összeg egy része a jogászok munkadíjára fordítódik, épp annál vagy azoknál a tagoknál, akiknek erre szükségük van. Ez nem mindenkinél fog egyszerre jelentkezni, és lesz olyan munkavállaló, aki egész életében olyan szerencsés lesz, hogy távol marad az ingyenes jogsegélyünktől, mert nem lesz rá szüksége. A jogászoknak viszont azon munkáját is meg kell fizetnünk, mellyel a kormánnyal való tárgyalásainkat segítik. Így tudjuk biztosítani az ingyenes jogsegélyt és munkajogi védelmet. Ezen kívül az akcióknak, tüntetéseknek is van nem is kevés anyagi vonzata, valamint a sztrájkoló kollégák számára gyűjtendő sztrájkalap folyamatos utánpótlása is költségigényes feladat. Fontos látni, hogy egy közösséget alkotunk, ahol a szolidaritás elve mentén mindannyian hozzátesszük a magunk tagdíját az állandó ingyenesség biztosítása, illetve a szakszervezet működésének fenntartása érdekében. A PDSZ-nél két főállású titkársági dolgozó van, az országos választmányi tagok közül nincs alkalmazott. Az iroda fenntartási költségei, a működési költsége, a nemzetközi munka is pénzbe kerül a legnagyobb spórolás mellett is.

A tagdíj a PDSZ-ben a bruttó bér 0,8%-a. Egy pizza ára. Ez egyáltalán nem sok. Sőt! Ráadásul az egész éves tagdíjból nem jönne ki egyetlen jogász óradíja sem. És ha jogsegélyre van szükség, akkor az bizony nem egy óra alatt valósul meg. PDSZ-tagként viszont jogosultakká válunk az ingyenes jogsegélyre és jogi képviseletre. A tagdíjat egyébként vissza lehet kapni. A PDSZ-be való belépéssel kapunk egy igazolványt, amely egyben MAKASZ-kártya is. A MAKASZ-kártyával számos boltban, illetve szolgáltatónál lehet kedvezményesen vásárolni. Tehát a tagdíjat máshol könnyen vissza tudjuk szerezni.

Miután a kormány folyamatosan a szakszervezetek, vagyis a hatékony érdekképviseletek ellehetetlenítésén dolgozik (pl. 10%-os reprezentativitási küszöb, tagdíjak MÁK-on keresztüli utalásának megszűntetése), ezért létfontosságú, hogy összefogjunk, s szakszervezetbe tömörülve egységese, erősen és hatékonyan lépjünk fel a követeléseinkkel. Tárgyalóasztalhoz a kormányt csak így tudjuk leültetni, s a követeléseinknek érvényt csak így tudunk szerezni. S hogy miért éppen a PDSZ? A PDSZ az egyetlen olyan szakszervezet, amelyik radikálisan kimondja véleményét, s képviseli álláspontját a tárgyalásokon megalkuvást nem tűrő módon. Az egyetlen, amely próbapereket indít precedensértékű eredmények elérése érdekében (s rendre meg is nyeri azokat), hogy a jogállamiság sérülése ellenére is érvényre tudja juttatni tagjai érdekeit. Az egyetlen, aki az ágazaton belül a legmegbízhatóbb szakmai tudással, a legfelkészültebb munkajogászokkal rendelkezik. Az egyetlen, aki a legdemokratikusabb módon biztosítja tagjai számára az oktatáspolitikai eseményekbe való beleszólási lehetőséget.

Egy erős szakszervezetnek 3, nagyon jól kidomborítható tulajdonsága van: 1) nagy tagsággal bír; 2) nívós szakmai tudás jellemzi; 3) van hatékony szakszervezeti munka. Akármelyik komponens is hiányzik, a szakszervezet érdekérvényesítő képessége csorbulni fog. A PDSZ esetében az utolsó 2 összetevő megvan, viszont a tagság nagyságán még dolgozni kell. Nem véletlenül kezdtünk intenzív tagtoborzó kampányba, mert ezen határozottan változtatni szeretnénk!

A PDSZ-hez való csatlakozás nagyon egyszerű. Kattints ezen a honlapon a Csatlakozás menüpontra, majd kövesd az ott leírtakat. Ugyanakkor lehetőség van a nedolgozzingyen.hu blogoldalunkról is kitölteni a belépési nyilatkozatot a Lépj be a PDSZ-be! menüpont alatt.

A PDSZ elkötelezett amellett, hogy a sztrájktárgyalásokon az előre kitűzött céljait maradéktalanul megvalósítsa a kollégák érdekében. Ezen kívül viszont rendíthetetlenül küzd az oktatási helyzet átfogó és radikális reformjáért, mely a civil szervezetekkel közösen megfogalmazott 9 pontban került összegzésre. A sztrájkköveteléseket és a 9 pontot ennek az oldalnak a közepén lehet megtalálni.

A PDSZ az elmúlt évben az egyik legnagyobb csatáját a státusztörvénnyel szemben vívta, s bár a bevezetését nem sikerült megakadályozni, de a kezdeti rendkívül hátrányos intézkedéseket tartalmazó törvénytervezeten jelentős mértékben sikerült enyhíteni. Ezek az eredmények a Rólunk menüpont Eredményeink aloldalon olvashatók.

Ezzel párhuzamosan több precedensértékű pert is indít annak érdekében, hogy az oktatásban dolgozók jogainak érvényt szerezzen. A PDSZ volt az, aki elsőként kivívta, hogy bírósági végzés kötelezze a kormányt a ki nem fizetett túlórák kifizetésére. A soron következő próbaperek pedig 2023 novemberében ki nem fizetett végkielégítésekkel kapcsolatban indulnak. Kialakulóban van egy újabb csapásirány: több helyről is kapunk olyan információt, miszerint a státusztörvény miatt felmondott kollégákat egyelőre nem hajlandók újra alkalmazni pedagógusként. Ezt súlyos diszkriminációnak tartjuk, ezért a jogászokkal további egyeztetéseket folytatunk a lehetőségekről.

Másfelől tudnivaló, hogy jelenleg egy autoriter rezsimben élünk: a Fidesz-KDNP alkotta kormány is a saját kormányzati rendszerét illiberális demokráciaként határozza meg, illetve az EU is választási autokráciaként nevezi meg Magyarországot. Ilyen önkényuralmi rendszerekben érdeket érvényesíteni az állampolgárok számára egyáltalán nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint igazi demokratikus keretek között. Ezekért a körülményekért nem a szakszervezeteket terheli a felelősség.

Büszkék vagyunk a partnereinkre

Nemzetközi partnereink

Szakmai partnereink

Az Alapítvány adószáma: 19297921-1-42