PDSZ: Érdekvédelem, jogvédelem, függetlenség, szolidaritás, szolgáltatás
A PDSZ véleménye a Nemzeti Alaptanterv tervezetéről
2018. szeptember 30. 18:01
Cimkék: pdsz

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya a NAT tervezettel kapcsolatos álláspontja:


 

- A PDSZ felhívja mind az alkotók, mind pedig az oktatásirányítás figyelmét arra, hogy a tervezet készítésekor a nyilvánosság szokatlan és teljes kizárása nem szolgálhatta és szolgálja sem a dokumentum minőségének, sem a NAT társadalmi elfogadottságának az ügyét.

- A PDSZ tiltakozik az ellen, hogy az amúgy is titokban készülő tervezet társadalmi vitájára mindösszesen egy hónap jusson, méghozzá éppen a tanév kezdetének időszakában, amikor a pedagógusok nyilvánvalóan nem tudtak időt szakítani a dokumentum tanulmányozására. Éppen ezért arra szólítja fel az illetékeseket, hogy a következő hónapokban teremtsék meg a valódi, alkotó vita lehetőségeit, folytassanak országjárást ebben a témában, rendezzenek nyilvános vitákat, műhelymunkákon ismertessék elképzeléseiket, és gyűjtsék be az érintettek javaslatait.

- A PDSZ úgy látja, hogy a tervezet készítői alapos munkát végeztek a saját pedagógiai koncepciójuk alapján, ám az alapvetően ismeretközpontú megközelítés összességében már nem tekinthető modernnek.

- Az elkészült anyag egyik szembetűnő sajátossága éppen az, hogy különösen a preambulumban hangoztatott korszerű elvek, és az egyéb fejezetekben kirajzolódó tartalmak és struktúra között komoly ellentmondás feszül, melyet fel kellene oldani az előző javára.

- Véleményünk szerint a jelenlegi dokumentum alkalmatlan arra, hogy az utóbbi évtizedekben szélsőségesen differenciálódó magyar társadalom minden tagja számára alkalmazható, befogadható legyen, ezért a tartalmak további visszavágását és erre épülve olyan alternatív dokumentum kidolgozását kérjük, amely képes alkalmazkodni a magyarországi viszonyokhoz. Ezért feltétlenül szükségesnek tartjuk az intézmények számára szabadon felhasználható órák számának legalább 10 %-al való növelését.

- A tervezett tantárgyi struktúra újragondolását is szükségesnek látja a PDSZ, melynek értelmében csökkenteni kell mindazon tantárgyak számát, amelyhez hiányoznak a megfelelő feltételek és a valós társadalmi igény, és növelni javasoljuk a nem tantárgyszerű tanórák, foglalkozások számát azért, hogy markánsabban megjelenhessenek a kreatív, élményszerű tanulás keretei a jövő iskoláiban. Javasoljuk, hogy a tanulók túlterhelésével kapcsolatban, s ebből levezetve a csökkenteni kívánt tárgyakról, szervezett formában kérjék ki a szakma, a szülők, és a tanulók véleményét.

- A PDSZ a tervezettel kapcsolatban - elismerve, hogy sok helyütt találni progresszív részleteket - nem kíván belemélyedni az egyes tantárgyi tartalmak részleteibe, mert részint strukturális fajsúlyú problémákat lát e tárgykörben, részint, a már említett okokból nem volt lehetőségünk tagjaink véleményének megismerésére.

 

Képgalériák
2019. április 01.
2019. január 29.
Cimkefelhő
Naptár
Videók
2019. május 05. 17:16
2019. április 03. 21:13