PDSZ: Érdekvédelem, jogvédelem, függetlenség, szolidaritás, szolgáltatás
Sajtóközlemény
2017. december 07. 22:46, Mendrey László
Cimkék: pdsz, ráció
A 2016-ban végzett PIRLS mérés adataiból kiderül, hogy a negyedik évfolyamba járó kisdiákjaink szövegértése kifejezetten jó.

Mi következik ebből?

- Beigazolódni látszik az az állítás, miszerint az alsó tagozaton jellemzően rendben mennek a dolgok. - Igaz ez a tetszőlegesen kiválasztott és vizsgált 150 iskola gyermekeire és pedagógusaira, akik eredményesen, és hatékonyan végzik/végezték munkájukat.

Azt azonban látnunk kell, hogy:

- az elért eredmény (a vizsgált országok versenyében a felső harmadban vagyunk!) NEM a központosítás, még kevésbé a pedagógus életpálya-modell, de nem is a 2015-ben bevezetett kötelező óvodába járásnak köszönhető. Nyugodtan kijelenthetjük, nincs közük hozzá!

- Ettől még szemernyit sem változik aktuális és siralmas PISA besorolásunk. Nem lesz több esélye az életben való boldoguláshoz a zsákutcás szakképzésbe terelt soktízezernyi diáknak, s nem látszik reménysugár a szegregáció átkának felszámolására sem.

Természetesen gratulálunk úgy a diákoknak, mint a szüleiknek, s persze hatalmas respect pedagógusaiknak is!

A hírre reagáló államtitkári megnyilatkozás nem több, mint rosszízű kampánypropaganda.

Köszönjük, ebből nem kérünk!

Budapest, 2017. december 7. Mendrey László

Képgalériák
2016. március 30.
2016. február 19.
Cimkefelhő
Naptár
Videók
2013. március 13. 12:58
2013. március 08. 13:43