A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb kudarca minden bizonnyal a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása és működése. A 2013. január 1-e óta „működő” gólem képtelen megfelelni a vele szemben megfogalmazott elvárásoknak, hibát hibára, adósságot adósságra halmoz.
Első elnökének – Marekné dr. Pintér Arankának – azért kellett távoznia, mert a – kormányzat által megrendelt – vizsgálat súlyos hibákra, pénzügyi anomáliákra derített fényt.
A szervezet új elnöke Hanesz József sem tudott úrrá lenni a nehézségeken. Ez év tavaszára súlyos adósság halmozódott fel, melynek nagysága 2015 nyarára meghaladta a 10 milliárd(!!!) forintot.
Balog Zoltán miniszter magabiztos nyilatkozata az adósság kisöpréséről illúziónak bizonyult, hiszen a KLIK, s így a tankerületek, több mint két hónapja ismét nem fizetik törvényszabta kötelezettségeiket.
A beérkezett panaszokkal kapcsolatban levéllel fordultunk egy budapesti tankerülethez, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy azért nem tudnak törvényszabta kötelezettségeiknek eleget tenni, mert a KLIK nem biztosít rá fedezetet(???) Négyszer kértek keretet a személyi jellegű kifizetésekre, egyszer sem kaptak…
A kialakult helyzet – azon túl – hogy súlyosan jogellenes, és demoralizáló, idézőjelbe teszi a KLIK alá tartozó intézményekben az oktató - nevelő munka mindennapjait, s veszélybe sodorja a munkabékét!
A helyzet tisztázása és rendezése ügyében ma, mind szóban – a Kulturális Bizottság ülésén – mind pedig írásban – a képviselőknek eljuttatott levélben - a PDSZ kezdeményezte parlamenti vitanap megtartását a KLIK tevékenységével kapcsolatban.